|
|
|
Mi vagyunk a PartYssimo™
A PartYssimo zenekar 2010
tavaszán alakult, mégis hosszú évek óta színpadon álló, illetve
stúdióban munkálkodó, profi zenészekből verbuválódott csapatról van szó,
amelyben a véletlennek köszönhetően a legideálisabb párosításban talált
egymásra három, zeneileg külön-külön már igen összeszokott páros - a
dob-basszusgitár ritmusszekció, a két szóló-kísérő hangszer, valamint a
két ének, vagyis a két frontember -, amely elegyből egy igazi zenei
Ősrobbanás született.
A zenekar
repertoárja az igényes party- és szórakoztató zene kívánalmainak
megfelelően került kialakításra, legfőképp a céges rendezvények,
egyetemi/főiskolai bálok és más hasonló zenés események (a kisebb
klub-buliktól egészen a nagyszínpados utcabálokig) közönségének
élménydús szórakoztatása céljából.
Célunk, hogy
mindenkori közönségünk táncolástól sajgó lábakkal és berekedt torokkal,
de egy remek buli élményével gazdagodva térjen haza koncertjeinkről.
|
| |
| | |
|
|
| |
|
Hírek |
|
- - Maratoni
próbán vagyunk túl – november utolsó hétvégéje mérföldkőnek bizonyult a
PartYssimo™ életében, két napot töltöttünk el összezárva egy
próbateremben, amely során valószínűleg több Guinness-rekordot is
megdöntöttünk (pl. egységnyi idő alatt a legtöbb dal megtanulása, a
legtöbb szejtános szendvics elfogyasztása…stb).
- - Felkerült a YouTube-ra első felvételünk. Hamarosan követi a többi!
- - Honlapunk
napról-napra frissül, érdemes rendszeresen felkeresni, így nem
maradhattok le semmiről, hiszen ahogy a régi magyar bölcsesség tartja,
senki sem tudhatja, mit hoz majd a honlap.
- - Kelex
megvásárolta 257. basszusgitárját. Ezzel elérte az „egy Kelexre jutó
legtöbb basszusgitár” büszke címet, amelyet 256 darab basszusgitárral
ugyan, de eddig is ő birtokolt.
- - A csapat
november utolsó vasárnapján gasztronómiai kirándulást tett Lia
családjánál. Lia édesanyja, számítva rá, hogy a zenekarban a
legkülönfélébb különcök vannak - pl. Pötyi nem eszik semmit, aminek
szeme van (mondjuk a szőlőre nagy nehezen rá tudtuk beszélni...), de van
köztünk, aki az egészséges ételek híve, és van, akinek mindegy, csak
legyen már valami a tányérján -, a legkülönfélébb ételeket tálalta, nem
kis munka árán. Mivel Lia mamája köztudottan finomakat főz, Zoo
tányérján a rakott krumpli mellett még egy kis barnarizs (ami
egészséges), egy ízletes csirkecomb és egy nagy kupac saláta is helyet
kapott.
- Köszönjük Lia Mama!
-
| |
|
|
 | |